Ebédszünetben újra megpróbálkoztam a bankszámlanyitással, felkerestem azt a bizonyos fiókot. Nagy séta volt, de megtaláltam. Vittem magammal az azóta kijavított ajánlólevelet. (Nem én vagyok az első ember, akinek az EBRD ilyen papírt adott, s hát nem minden mondatban cserélték ki a Jose nevet Krisztinára...előfordul az ilyen:))
Ezzel a papírral egyből a VIP szektorba kerültem, fotelban csücsülve kellett várnom pár percet, közben kétszer kérdezték meg, kérek e egy kávét/teát. Gondoltam, ha még egyszer megkérdezik, iszok egy cappucino-t...de végül ez elmaradt. A számlanyitás elég hosszadalmas folyamat volt, igaz, Pesten elég régen nyitottam számlát, de nem emlékszem, hogy ennyi mindent kérdeztek volna hozzá. Sajnos mindezt (majdnem) meg kellett ismételni, mert az ajánlólevelemből a lényeg hiányzott, az angol lakcímem. Végül megegyeztünk abban, hogy a pasi elment mindent, s ha még aznap beviszem neki az (újra) kijavított levelet, akkor nem volt hiába az egész...
Hosszú séta vissza, teakonyhában 5 perc alatt a tegnapi carbonara maradék befalása, levél HR-nek, hogy írják bele a címem SOS, pár óra múlva HR felkeresése, s addig nem mozdulás, amíg oda nem adják a remélhetőleg teljesen jó verziót, hosszú séta vissza a bankhoz, a végén már inkább futás, hogy záróra előtt odaérjek. És siker! Már csak napok kérdése és lesz bankszámlám! (minderről semmilyen hivatalos levelet nem kaptam, de remélem a szóbeli ígéret is elegendő...)
Ha péntek, akkor Roland röpizik. Így Suttonbe utaztam, a Woodmansterne-i bérletemmel.* Ezt elvileg nem lehet, de a havi 150 fontos bérletembe úgy gondoltam bele kell ennek is férnie. Roland meg akart lepni az állomáson, de éppen elkerültük egymást, így én már a röpiseket néztem, amikor ő még a vonatoknál keresett:) És mert olyan szépen sütött a nap és mert Rolandnak nem volt kedve újra visszaöltözni a röpis ruhájába, elvitelre vettünk egy óóóóriási fish&chips-et (az azóta kedvenc fish&chips-es helyünkön), majd a közeli parkban egy domb tetejére ülve, az utolsó napsugarakat kihasználva megvacsoráztunk.
Ehhez kapcsolódik egy kedves kis emlék: amíg a Roland a halért ment, én egy kis supermarketet kerestem a közelben. (Tudniillik a hal úszni akar:)) Pár tizenévessel találkoztam, tőlük kértem segítséget. Az egyik fiú, aki biciklivel volt, nagyon segítőkészen válaszolt, sőt, fel is ajánlotta, hogy elkísér odáig. Hihetetlen lassan biciklizett mellettem, hogy gyalogosan tudjam követni őt, s közben nagyon jól nevelt módjára beszélgetni kezdett velem, megkérdezte hova valósi vagyok, mit csinálok itt, megdicsérte az angolom, tudta hol van Budapest és azt mondta sok jót hallott már róla...hihetetlen kedves, aranyos volt. Szerintem a Nimródból is ilyen kisfiú lesz!
Vacsi után még visszasétáltunk egy sörre a röpisekhez, majd fejlámpával, erdőn keresztül hazasétáltunk. Késő volt, de másnap reggel nem volt ébresztőőő!
* 150 font egy hónapra a Woodmansterne és Londoni pályaudvarok közötti bérlet ára. Ha a teljes városban szeretném használni, az plusz 50 font. Nem olcsó, viszont nagyon drága!:)
Reggel kaptunk egy mailt, hogy a Mr. President tart előadást. Mivel az utóbbi napokban minden újság Obama londoni látogatásával foglalkozott, egy pillanatra elbizonytalanodtam, kiről is van szó... :-) Végül egy nagy előadóban (kb. mint egy színházterem) az EBRD elnöke mondott a 20. évforduló alkalmából beszédet. Nagy kihívások, lehetőségek előtt állunk, létszámbővítésről, új országok felvételéről beszélt. A modern technikának köszönhetően az előadás közben felmerült kérdéseket blackberry-n keresztül lehetett elküldeni a moderátornak. (arra nem gondoltak, hogy mindez zavarja a hangosítást:-))
szokásos helyünkön. (ld. fotón a szép rálátást a városra) Vacsira a bécsi kebabozásaink felidézésére kipróbáltuk a Knorr kebab alapot, nem volt rossz, de valószínűleg jobb lett volna, ha a szószt nem felejtem a hűtőben, hanem szépen megesszük a tekercsekhez. Kihasználtuk az alkalmat, hogy a Jutka Anyuéknál volt és webkamerán keresztül megmutattuk neki is a kis házikónkat.
magyar vonatkozású kutatómunkával is bővült. Másrészről újra találkoztunk azzal a nővel, aki hangosan nevetett az első munkanapomon. Egy elég nagy projekthez már megkaptuk a szükséges tőkét, a következő feladat egy konzultánst találni a lebonyolításhoz. 
Munka után Rolanddal mobiltelefont akartunk venni, nagyon hosszadalmas kutatómunkát követően egy Samsung Galaxy S mellett tettük le a voksunk. Május végéig van egy igen kedvező ajánlat, én még gondolkodó pozícióban vagyok, mert a fehér elfogyott, s ugye egy mobil színe hihetetlen fontos paraméter.:) A 
Bea(triz), a spanyol lány szervezett egy közös ebédet a többi frissen bekerült EBRD-ssel. Az ebéd utáni kávézás sem maradhatott el, ez most már mindennap így lesz? Nagyon jólesett ez a fajta kezdeményezés, szimpatikusak voltak a „sorstársaim”. Ma nem volt meetingem, így kipróbáltam, milyen, ha az első vonattal jövök haza, amit 5 óra után el lehet érni.* Most is átlestem a Tower Bridge-re, ami éppen nyitva volt, egy nagy vitorlást engedett át az egyik oldaláról a másikra. 
5,00 óra helyett 5,40-kor végeztem, s mivel szakadt az eső (talán először mióta kint vagyok?!) a közeli állomásnál vártam a Rolandra. Közben kerestem egy Vodafone boltot, mert (ahogy sejtettem) az internet továbbra sem működött a telefonomon. A reklamációm vége az lett, hogy egy másik csomagra váltottam, egészen pontosan egy olyanra, amire ekkora egyenleggel nem is lehetne, egy szó mint száz, igen, száz perc nemzetközi telefonhívást kaptam az internet+sms csomag helyett. Egyből ki is próbáltam, hogy működik e az új csomag, felhívtam a 2 éves ünnepeltet. Mondtam neki, hogy a hétvégén megyek hozzá, s hogy sokat fogunk játszani. Ő erre csak azt ismételte, hogy "jó", hogy "jó" és közben óriásikat kacagott. Hihetetlen édes volt! (Állítólag közben leült a lépcsőfokra, s koncentrált arra, hogy mit mondok neki!->balra a bizonyíték!)
ogy az egyik sarokban a kis fából készült standoknál valaki éppen dolgozik. Újabb kitérőt tettem, elmentem az árushoz, hátha Apu névnapjára tudok valami eredeti angol, a házikónktól már száz méterre levő levendulákból készült ajándékot venni. Mint kiderült a bolt hivatalosan csak júniusban nyit ki, de mivel szépen mosolyogtam (vagy csak a csodás akcentusú angolomra nem lehetett nemet mondani?), a raktárból csak miattam előkerültek a termékek. Levendula illóolaj, fürdőolaj, parfüm, krémek….és szappan! Az utóbbi mellett döntöttem, hihetetlen intenzív illata volt!
Hétfő, nagyon nehézkes ébredés, csukott szemekkel kávéfőzés, majd a kávé illatára felébredés, ráeszmélés, hogy hány óra van, kapkodás, közben egy-egy falat laktózmentes tej fitten tartó gabonapehellyel, majd Roland-fuvar az állomásra, a 8,03-as vonattal Purley-ig bambulás, majd átszállás az extra gyors csatlakozásra, álldogálás 25 percig, majd séta a London Bridge-en, jobbra egy rövid pillantás a Tower Bridge-re (ld. fotó), reggeli újságot osztogatók kerülgetése, zebrákon levő look right, look left feliratok és lámpák figyelgetése, a női kosztümös de sportcipős nőkkel való séta(?)tempó felvétele, az EBRD előtti bejáratnál elbizonytalanodás, majd a helyes ajtón belépés az épületbe. (Egy-két dolgot kivéve a reggelek azóta is így telnek!)
A pubban isteni fish & chipset ettünk (2 meals for 6£), finom söröket ittunk és szuper hangulatban szorítottunk egyszerre az osztrák és a magyar énekesnek. Az eredményhirdetést nem tudtok megvárni, mert még egy szülinapi iszogatásra is be kellett néznünk. (Utólag azt mondom, jobb volt ez így
Fél 4 körül szabadultam, Roland munkahelye felé vettem az irányt. Péntekenként röplabdázni szoktak, kosztümösen nem szerettem volna beállni játszani, de a szurkoló/bíró szerepét szívesen elvállaltam. Utána még kicsit sörözgettünk és chipset ettünk (itt a chips nagyon népszerű, kis kiszerelésű zacskókat árulnak mindenhol, a legtöbb supermarketben az ebéd menü utolsó fogása egy zacskó chips. Ki érti ezt, ki érti ezt? Én nem!:)) 
Elég izgatottan ébredtem, nem volt gond a reggeli készülődéssel, még előző nap este kikészítettem a ruhámat és a bordó munkába járós táskámat. 10 órára kellett odaérnem, pár perc késéssel meg is érkeztem. Kissé dadogva kezdtem az első angol mondatomba a recepciónál, amire -legnagyobb meglepettségemre- magyar válasz érkezett: Jó reggelt Krisztina! -kiderült, az egyik recepciós magyar:) Kaptam egy ideiglenes belépőkártyát, amire egy szörnyű minőségű, akkor készült fotó is került. A főnököm lejött értem, majd első körben az EBRD belső kávézójába mentünk. Egy large cappucino mellett elmesélte, hogyan is működik ez a bank, utána áttért a mi csapatunkra, majd a rám váró feladatokra. Legalább három projektbe be szeretnének vonni, olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet. Értsd: pénteken egy egész napos Bázel III konferenciára kell mennem. Tehát a hét utolsó két napját részben/egészben a bankban töltöm, de a szerződésem várhatóan csak jövő hét hétfőn lép életbe. Végezetül kitért arra is, este 7 után és hétvégén kinek kell szólni, ha az épületben leszek/maradok. Miért van az az érzésem, hogy nem fogok unatkozni?:)
London Bridge-nél leszállva most nem mentem át a hídon, a Temze déli partján kezdtem el sétálni. Nagyon hangulatos utcákat találtam, rengeteg járókelővel. Egészen a Millennium hídig mentem, majd ott átsétáltam a Szt. Pál székesegyházhoz. Útközben nagyon nem találtam boltokat, így újra a jól ismert Oxford Street felé vettem az irányt! 6 km séta után a már jól bevált Hyde Parkban estebédeltem és pihentem egy nagyot.
cipőt!:) Nade mit kap az Apu?
A bérbeadók még pár hete azt ígérték, hogy kapunk egy TV-t. Mi csak vártuk, vártuk türelemmel. Végül tegnap este találtunk a garázsban a polcunkon egy kis dobozt, benne egy olyan kicsi TV-vel amilyet én még nem is láttam! Ha nem hangzott volna el, hogy laposképernyős, falra szerelhető TV-vel gazdagodik a kis lakásunk, mondhatnánk, hogy szavukat betartották, TV-t ígértek, TV-t adtak.:)
Ennek örömére este elsétáltunk Sutton-ba (50 perces gyaloglás levendulamezőkön és egy kisebb erdőn keresztül), hogy az ottani kedvenc pub-unkban (hangulatos és meglepően "olcsó") koccintsunk egy John Smith-hel. Hazafelé az erdős szakaszt inkább busszal váltottuk ki, de az esti farkasszemnézés három rókával így sem maradhatott el....:) 
lni mentünk, újra a szupi kirándulós könyvünk alapján. Most nem volt olyan nehéz követni az útvonalat, mert végig a Temze partján maradtunk. Az egyetlen nehézséget csak az okozta, hogy nem egy körtúrát tettünk, így először kocsival B-be kellett menni, ott leparkolni, majd vonattal A-ba utazni, a találkozási ponthoz. A túra csak ekkor kezdődött, a cél pedig az volt, hogy A-ból B-be gyalogosan jussunk el. 
pült közvetlenül a partra, mindegyikhez saját stég, csónak tartozott. Hollandiában éreztem magam! Kétszer piknikezéssel szakítottuk meg a sétát, illetve egy pub-ba is be kellett térnünk, a könyv írta ugyanis, hogy "Boater's Inn is a nice place for a drink". És valóban!:) A 15km-es táv végére egyre nehezebbnek tűnt az eleve 5kg-s túracipő és az időközben kiürült hátizsák sem lett könnyebb. A túrát az angol Schönbrunni kastélynál (Hampton Court Palace) zártuk. Gyönyörű a kertje, a kerítése és maga az épület is! Egyszer majd egy egész napot rászánunk, kívülről és belülről is alaposan megvizsgáljuk. Erre most nem jutott sem idő, sem energia. A kocsiba beszállva nagyon jólesett a fél órás utazás, az ablakból kifelé bambulás, a szokásos slágerek hallgatása, dúdolása és a semmittevés.
Szombaton bementünk kocsival a „városba”, Suttonbe, hogy elintézzünk pár dolgot és megejtsük a heti nagy bevásárlásunkat. Az első kereszteződésnél Roland rájött, a jogsija otthon maradt, így vissza kellett fordulnunk. Kis kitérő: Általánosságban megállapítható, hogy Angliában elég szűk utcák vannak, amit a bárhol parkoló autók tovább szűkítenek. Azonban sokszor úgy tűnik, ez csak nekünk okoz nehézséget… Szóval, mentünk vissza a papírokért az extra szűk utcában, amikor csatt->a szemből jövő kocsi és a mi kocsink visszapillantó tükrei összetalálkoztak. Mondanom sem kell, hogy nem mi lógtunk át a másik sávba és nem mi voltunk azok, akik nem álltak meg, csak tovább mentek… A tükör összetört, de a műanyag tartó búra szerencsére nem. Az elintézendő ügyek listájára felkerült még egy sor: rendőrség. Egyébként azóta nem szeretek az anyósülésen ülni, mert ugye itt a kocsik jobb oldalai találkoz(hat)nak össze. (És abból, hogy hány darab törött tükröt vagy annak tartozékát láttam már az úton, s hogy a bérbeadó behajtott tükörrel közlekedik, arra következtetek, hogy gyakran össze is találkoznak.)
Este Roland polcot szerelt, újra, ugyanis egyik nap, pakolgatás közben leszakadt a nemrég felszerelt IKEA polc. Roland óriási erőbedobással olyan profi munkát végzett, hogy jelenleg egy elefánt is csücsül(hetne) a polcunkon. Emellett Roland főzte a vacsorát! Isteni lett a Stefánia-vagdaltja!
A sütisütéshez be kellett ugranom a boltba, azaz közel harminc percet sétáltam egyik faluból a másikba. Az első tervem az volt, hogy túrótortát viszünk, azonban ez elég hamar kudarcba fulladt, mert itt NINCS TÚRÓ! Van valami ahhoz hasonló (Quark a neve, ami éppen németül a túró), de nem az igazi és nem árulják akárhol. Receptcsere fejben, ott a boltban, gondoltam akkor sütök egy egyszerű piskótát, megkenem pudinggal, tele dobálom gyümölcsökkel. Azonban jött az újabb akadály, a pudingpor beszerzése. Hiába van angolul is pudding, az a pudding nem ez a puding. Végül a boltban a polcok elrendezése segített feloldani ezt az egy plusz "d" betűből adódó problémát, találtam egy „hozzávalók gyümölcstortához” polcot, ahonnan kissé bizonytalanul, de levettem egy doboz(!) custard powdert. Igen, így hívják a pudingport itt, vidéken!
Csütörtök esténként Roland focizni jár, gondoltam, én is sportolok egy kicsit, elmentem hát egyedül futni. A kerítést nem tudom átugrani, így kis kerülővel ugyan, de újra megtaláltam a rögbi pályákat! Olyan szépen sütött a nap! Az egyik kanyarban a várost láttam, a másikban a legelésző lovakat, a harmadikban egy ugrató pályát, a negyedikben pedig már csak a földet néztem, s koncentráltam, hogy újra az első kanyarnál járjak/fussak/. Nagy köröket kell ám itt megtenni!
Két lehetőség közül lehet választani, ha szeretnénk eljutni innen a kisházból a vonatállomáshoz. Vagy kocsival megyünk, aminek az az előnye hogy csak 5 percet vesz igénybe, azonban itt olyan szűkek az utcák és olyan vadul vezetnek a terepjárósok, hogy én ezzel még egyelőre várnék. A másik lehetőség, hogy gyalogolunk. Követhetjük a kocsi nyomvonalát, de a hátsó kerítést átugorva, majd egy erdei uton sétálva és újból kijutva a lakott területre lényegesen rövidebb az út. Én a kettőt kombinálva jutottam el szerda délelőtt a Woodmansterne-i állomásra. A vonat 35 perc alatt bevitt a London Bridge-hez. Onnan elgyalogoltam az uborkaház irányába, le akartam mérni hány perc alatt lehet eljutni a két potenciális munkahelyhez (EBA és EBRD). Mivel útközben többször megálltam nézelődni, s egyszer el is tévedtem, csak egy nagyon közelítő becslést tudok mondani, háztól házig bő egy órát venne igénybe az utazás. Nem kevés, de állítólag itt ez nem is olyan sok...meglátjuk.
