A következő 4 napot Belgrádban töltöttem, az 50 fős munkahelyi csapatommal. Úgynevezett retreat-re mentünk. Az előző munkahelyemen is volt ilyen, igaz, ott csak kiugrottunk egy hosszabb ebédre.:)
8,50-kor indult a gépünk Heathrow-ról, bécsi átszállással. Azt hittem, hogy taxival kell majd kimennem a reptérre, mert „vidéken”, vasárnap korán reggel nincsenek járművek. Ehhez képest Roland talált egy normál, menetrend szerinti buszt, ami Suttonből indult, és 2 fontért a célhoz vitt. Mivel reggel nem volt kedvem a kézipoggyászommal egyetemben a levendulamezőn+erdőn keresztül Suttonig sétálgatni, rendeltünk egy taxit. Nem is volt olyan egyszerű, sokadik cégnél jártunk csak sikerrel. A taxisofőrrel beszélgetni kezdtem, s a harmadik mondat után kiderült, hogy ő is magyar! Szimpatikus volt az 5 km-es út alatt, így elmentettem a telefonszámát, sosem lehet tudni, mikor jön jól egy taxis telefonszám...
Mivel a busszal vagy ‘éppen időben’, vagy ‘túl korán érek oda’ opciók közül választhattam, én az előbbi mellett döntöttem. Éppen ezért már előzőleg be kellett csekkolnom. Péntek délután nem sikerült elintézni a munkahelyemen, ahol lett volna nyomtató, mert még nem volt megnyitva a check in. Ezt követően pedig sikeresen elfeledkeztem a dologról. Végül szombat éjjel, a pubból hazafele utazva, a mobilomon keresztül próbálkoztam újra. És siker! Ráadásul ki sem kell nyomtatni a beszállókártyát, elég a mobil kijelzőjén megmutatni. Erre nagyon kíváncsi voltam! És és és és, tényleg, a kijelzőmön megjelent vonalkódot olvasták le a kapunál! Ez aztán a 21. század! (De mi van, ha lemerül a telefon? Vagy mint ami Bécsben történt velem, először nem találtam netet, hogy megnyissam a linket...)
A bécsi izgalmat megelőzte a kollégáim kisebb ijesztgetése, miszerint a személyim nem lesz elég, útlevél kell Szerbiába. Nem volt igazuk, már egy éve lehet személyivel is utazni! Igaz, már a bécsi gépen ültem, amikor Ati utánanézett ennek és megírta a választ...(huhh) Végül szerencsésen megérkeztünk, a szálloda nagyon szuper volt, egészen modern, nem véletlenül adták neki azt a nevet, hogy Life Design Hotel?!:)
A négy nap alatt olyan ellátást kaptunk, hogy az utolsó este a koktélruhámban behúzott hassal közlekedtem! Nagyon finomak a szerb ételek, kicsit a magyar ízekre emlékeztettek. Fűszeresek, zsírosabbak, s nagyon húsosak. Igaz, mindenki úgy utazott vissza Angliába, hogy nem bírt ránézni a marha- és sertéshúsokra! Teljesen telítődtünk!
Nade mi is volt a 4 napos program?
Voltunk egy igazi szerb étteremben, ahol kipróbáltuk a szerb specialitásokat. (Mindenkinek ajánlom: Manjez restaurant)
Voltunk a vár éttermében, ahol a naplementét csodáltuk. (Kalemegdanska Terasa restaurant at Kalemegdan fortress)
Voltunk egy kastély kertjében kerekasztal beszélgetésen, amin szerb gazdasági szereplők is részt vettek. A programot egy több órás állófogadás követte. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy esküvőn lennék... (Privrednik)
Voltunk jégkrémgyár látogatáson. (Frikom-> Szerbiában ez a no.1, megelőzi a Nestlét is!)
Voltunk buszos városnézésen, amit megszakítottunk egy sosem elkészülő templom- és egy múzeumlátogatással. (Előbbi a világ egyik, Dél Kelet Európa legnagyobb ortodox temploma, Saint Sava, utóbbi pedig Tito sírja). A város központjában is vannak helyek, melyek a háborús időkre emlékeztetnek. Leszámítva pár utcát, s a vár környékét, amik tényleg nagyon hangulatosak és szépek, nagy szükség van a felújításra, fejlesztésre.:(
Voltunk a Dunán egy hajón bulizni és egy másik hajón vacsorázni. Mindkét helyen élőzene kísérte az esténket.
Voltunk egy olyan étteremben, ahol a női mosdóban többek között egy pihenő sarok fogadott, kényelmes bársonyszékkel és pezsgővel. Ott 4 órán keresztül ebédeltünk.
Tehát nem volt rossz dolgunk! Én személy szerint külön örültem, hogy azon kevesek közé tartoztam, akiknek nem jutott egyágyas szoba. Egy óriási szobát kaptunk Doraval közösen, aki pár héttel utánam kezdett, s aki szintén örült a szobabeosztásnak. Elég sokat beszélgettünk, s a szabadidők nagy részét is együtt töltöttünk, gyalogos városnézés, valamint kisebb szuvenírvásárlás formájában. Egyébként Dora Romániában született de évek óta Németországban él a barátjával, akarom mondani a férjével! (Fiatalabb nálam:)) Sikerült egy mondaton belül is keverni az angolt a némettel, de ez minket egyáltalán nem zavart!
A Belgrád-Bécs járaton nem bírtam az ablaktól elszakadni, olyan tiszta volt az idő, pl. még a Balatont is láttam a Tihanyi félszigettel! (ld. halvány kép!) A visszaút második felét teljesen átaludtam, jól is tettem, állítólag végig rázkódott a gép...
Roland Suttonben várt egy csokor virággal. Nagyon hiányzott nekem, pedig csak négy napról volt szó, ami még pár hónappal ezelőtt, amikor csak hétvégente tudtunk találkozni, mindennaposnak számított. De most már más idők járnak...szerencsére:)
