Ma először lekéstem a reggeli vonatom. Egyre később értem az állomásra, az elején még percekig vártam a vonatot, majd egyszerre értünk oda, majd a vonat várt rám, nekem futnom kellett, s azt is egyre távolabbról... A vonat (ma) nem vár(t).
Hiába volt a főnököm külföldön, az új feladatok nélküle is megtaláltak. Sőt, az egyik olyan sürgős volt, hogy megint túlóráztam. Az volt a szerencsém, hogy mozijegyünk volt, így kénytelen voltam fél 7-kor elindulni. Minden szerdán egyet fizet kettőt kap mozijegy és 
pizzaakció van a régi angol telefonszámunkhoz tartozó szolgáltatónál. Mivel még érvényes a telefonszám, éltünk a lehetőségekkel. Amiatt, hogy tovább kellett bennmaradnom, nem jutott idő arra, hogy beüljünk egy hangulatos pizzázóba, hanem csak leparkoltunk az egyik pub parkolójában és a kocsiban ülve falatoztunk. Kaptunk a pizzák mellé kis fokhagymás, vajas gombócokat is, nagyon ízlettek nekem! Mindeközben kint szakadt az eső.
Életünk első londoni moziélménye kettős, egyrészről nehéz volt filmet választani, mert kicsi volt a kínálat a nekünk szóba jöhető moziban (de mégis elég jó mellett döntöttünk (The way)), másrészről pedig nem volt igazi mozihangulat, csak 6-an voltunk a teremben. Roland kitalálta, hogy mint az úszás, ez is heti rendszerességű programunk legyen. Meglátjuk!:)
