Szombat, hétvége, az utolsó hétvége mielőtt munkába állok itt, Londonban! Gondoltam, elraktározok pár óra alvást, amit majd felhasználok az ínséges időkben, mint a hörcsögök az élelemgyűjtéssel. Szóval sikerült átaludni a délelőttöt, délután a városba mentünk, óriásit sétáltunk a Temze partján: a London Bridge alatti hétvégi vásárral kezdtük a túrát, majd a Millennium Bridge alatt elhaladva, kis kitérő erejéig a homokos partra lesétálva, a homokból készült kanapét megcsodálva egyszercsak egy fesztiválon találtuk magunkat. A koncertteremben meghallgattunk egy még mutálás előtt álló fiúkórust, majd inkább továbbálltunk. Jobbról a London Eye, balról az a McDonalds következett, ahol pár évvel ezelőtt ragyogó napsütésben fagyiztunk, majd Westminster hídon voltunk. Akkor néztünk először az óránkra, még egy óránk volt az eurovíziós dalverseny döntőjéig. Gondolkoztunk, hova mehetnénk, ahol van egy kivetítő és ahol nem focit, hanem ezt fogják rajta kivetíteni. Végül nekem támadt az a ragyogó ötletem, hogy menjünk Greenwichbe, a kedvenc pubunkba!
A pubban isteni fish & chipset ettünk (2 meals for 6£), finom söröket ittunk és szuper hangulatban szorítottunk egyszerre az osztrák és a magyar énekesnek. Az eredményhirdetést nem tudtok megvárni, mert még egy szülinapi iszogatásra is be kellett néznünk. (Utólag azt mondom, jobb volt ez így:)) Én az egyedül árválkodó utolsó mini tortára csaptam le (isteni csokis torta volt), Roland pedig a csócsóasztalra. Kisebb beszélgetések után kénytelenek voltunk útnak eredni, hogy elérjük az utolsó vonatunkat. Sikerült!
...és mielőtt lezárom ezt a bejegyzésem: Boldog Házassági évfordulót kívánok az én kis Szüleimnek!
