Ebédszünetben bélyeget mentem venni, ugyanis másfél hét múlva esküvőre vagyunk hivatalosak Bécsben, s az egy hete megkapott ötrészes meghívóban volt egy válaszboriték is, amit úgy illik, hogy visszaküldünk. (Habár már egy hónapja tudja a jegyespár, hogy megvettük a repülőjegyet, s hogy természetesen ott leszünk a nagy napon.) A legközelebbi postán elég hosszú volt a sor, de kivártam. Amikor sorra kerültem kiderült, használhattam volna az automatákat is, ahol természetesen senki nem volt. Most már ezt is tudom. Majd legközelebb.:)
Tegnap este kénytelen voltam felhasználni egy adag húst a fagyasztóból, mert felengedett. Készítettem egy narancsos-mézes páclevet, majd a narancs héját a kuszkuszhoz használtam fel. (Sajnos túl intenzív lett a végeredmény, annyira narancsos volt, hogy már nem ízlett.) A posta egy belső téren volt, ahol körben kávézók, kisebb éttermek voltak. És középen valami rendezvény, én éppen egy női táncoktatás közepére csöppentem. Leültem a lépcsőre, mint sokan mások, hallgattam a zenét, ettem a narancsos csirkét, élveztem a napsütést és jókat mosolyogtam a koreográfián.
Munka után Rolanddal akartunk valamit a városban csinálni. 5-kor jött egy kör-email az egyik kollegámtól, hogy nincs e kedvünk munka után a ragyogó napsütésben egy sört inni, majd a nyitott galériák éjszakájára benézni. Dehogyisnemvolt! Kisebb félreértések után sikerült nekünk is eljutni abba a pubba, ahol a többiek voltak. Többször kellett telefonos segítséget igénybe venni, de megérte! Elég különleges helyen voltunk, egy háztetőn, ahonnan nagyon szép volt a kilátás! A pub hangulata a Szimpla kertre emlékeztetett. Rolandot bemutattam pár kollégámnak, ittunk egy Heinekent, majd közösen elmentünk a galériák utcájába, ahol minden hónap első csütörtökén nyitott napot tartanak. Hihetetlen sok ember és a mai művészet pár „remekműve” fogadott. Én még mindig túl konzervatív vagyok, valószínűleg ezért nem tudom annyira értékelni azokat a képeket, amelyeken csak három ecsetvonás van, s az áruk közelít egy évi fizetésemhez. Mindenesetre megint egy élménnyel gazdagodtunk.
Rolandnak egy kísérlete miatt még vissza kellett menni a városi laborba, majd onnan a Victoria stationhöz siettünk, hogy elérjük a vonatunkat. Mivel a bokám még nem működött tökéletesen, sikerült megbotlani, s a tenyeremről egy darab bőrtől megszabadulni. Na csak ez hiányzott... És itt még nincs vége a napnak, hazaérve Roland ki akarta mosni a sebem (inkább csak bibim), s véletlen túl forró volt a víz, én egy óriásit kiáltottam. Mindeközben nyitva volt a bejárati ajtó, szellőztettünk. Ezután sehol nem találtuk a Roland új mobilját, gondoltunk, besurranó tolvaj volt a lakásban, amíg mi a fürdőszőbában voltunk. Végül a telefon meglett (olyan vékony, hogy nehéz észrevenni még egy kicsike lakásban is), s a sebemnek még talán jót is tett a forróvíz, reggelre nagyon sokat javult. Utólag csak nevettem az egészen...
