Pénteken elkezdtem szervezni egy közös kis kirándulást a közvetlen kollégákkal, valamint a spanyol lány által bemutatott nemrég kezdett fiatalokkal. Az volt a terv, hogy újra a kirándulós könyvünkkel indulunk útnak, s meg sem állunk, amíg a mágikus erővel bíró kövek vonzáskörzetébe nem kerülünk. Sokaknak tetszett az ötlet (vagy csak kedvesek akartak lenni?:)), de végül csak hárman vállalkoztak a túrára, amiből ketten valami buliban lyukadtak ki az este, és így nagy valószínűséggel nem sikerült volna időben felkelniük, ezért lemondták. Mivel csak egy ember maradt, úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a dolgot egy másik hétvégére.
Végül mi sem mentünk a Stonehenge-hez, mert egyrészről kicsit később sikerült reggel elkészülni és így elég stresszes lett volna időben odaérni a célhoz (7-kor bezár és 16 km-t kell addig gyalogolni). Másrészről pedig, mivel az én új telefonom még mindig nem érkezett meg, fel akartam hívni őket, hogy reklamáljak, ami nem megy ám olyan egyszerűen s pláne nem gyorsan... Tekintettel arra, hogy az idő jobb volt, mint tökéletes, úgy döntöttünk, hogy a tengerpart felé vesszük az irányt. Útközben találtam a könyvben egy szintén 15 km-es sétát, ami végig a tengerpartot követte. Így jutottunk el Winchelsea-be.
Ez volt a séta célja. Leparkoltunk, majd vonattal akartunk eljutni Hastingba, ahonnan a túra indult volna. Arra viszont nem gondoltunk, hogy a vonat csak 2 óránként jár és a következőre éppen 1 óra 57 percet kell majd várnunk...:)
Így újabb programmódosulás, piknikezés egy domboldal tetején, rálátással a vízre és egy báránycsordára. 1 óra 57 perccel később újra a vonatállomáson voltunk, s negyed óra múlva már meg is érkeztünk a starthoz. Nincs is annál jobb, mint teli hassal, mediterrán forróságban, délután fél 5-kor belevágni egy hosszabb, közepes erősségű túrába!:-) De egy biztos, megérte!
Hasting -angol viszonylatban- egy nagyon hangulatos tengerparti település, kicsit Olaszországra emlékeztetett!
Az ide-oda kanyarodó sétálóutcákba bele-beletekintés, a roskadó halászbódék tömegén (+ fish&chips árusokén) keresztül sétálás, a napsütésben fagyizás, a tengerparti meleg szélben a hullámok zúgása, a sikló melletti lépcsőhegy megmászása, a sziklák tetejéről a tájban való gyönyörködés... mind elraktározódva az emlékeimben.
Azt hittük, nem lesz nehéz követni az utat, hiszen végig a parton maradunk. Nem volt igazunk, elég sokszor olyan elágazáshoz érkeztünk, amiről a könyvünk semmit nem írt... Kétszer sétáltunk keresztül egy-egy kisebb "falun", az utóbbi csak egy utcából állt, ami a szikla szélén vezetett, csodálatos kilátást biztosítva minden ház nappalijából. (Kivéve egyet, de probléma megoldva!) Roland egy rókával is barátkozni próbált, szerencsére csak a szemezésig jutottak.:)
Végül sikerült teljesíteni a távot bő 4 óra alatt. A célfalu egyetlen vendéglőjének konyhája éppen bezárt, egy kutyát sétáltató helyi bácsi a szomszéd települést ajánlotta nekünk, mert ott sok (>1?) vendéglátóipari egység található, hosszabb nyitvatartással. Megfogadtuk tanácsát, s mind a ketten egy nagy adag halas fogással zártuk a napot. Igaz, Rolandra még egy óra vezetés is várt...
Külön bejegyzést érdemelne, hogy a Roland okostelefonját mennyi mindenre tudtuk/ próbáltuk használni: például a vonat menetrendjére rákerestünk (igaz, kicsit későn). Emellett fotókat készítettünk, amelyeket egyből tovább is küldtünk egy-egy emailhez csatolva. A GPS segítségét kértük, ha eltévedtünk. Cseteltünk egy kicsit a szülőkkel és rákerestünk éttermekre a közelben...ez a multifunkcionális telefon?!
